Sziasztok! :) Első sorban kellemes karácsonyi ünneplést kívánok Nektek, remélem mindenkinek jól telnek az ünnepnapok! Ezt a novellát Livinek szeretném ajánlani, drágám remélem a kisebb-nagyobb hibák ellenére is legalább olyan szeretettel fogod olvasni ahogy én írtam Neked! ♥
Kellemes olvasást nektek!
Október:
– Negatív, igaz? – Kérdezi a férjem kétségbeesett tekintettel.
Már három éve vagyunk házasok, de még mindig imádom őt így hívni, hogy: a férjem. Büszkeséggel tölt el, hogy már nyolc éve együtt vagyunk, de még mindig ugyanúgy szeretjük egymást mint az első hónapokban.
– Igen... Ádám, én annyira sajnálom! – Csalódottan hajtom le a fejem, és igyekszem mindent megtenni annak érdekében, hogy valamelyest leplezzem az érzéseimet legalább addig amíg Ádám el nem indul edzésre.
Nem akartam, hogy lássa rajtam azt, hogy mennyire le súlyt engem is az, hogy a babánk nem akar összejönni a sokadik próbálkozásunk ellenére sem. Ádámnak most az Európa bajnokság a legfontosabb, hiszen hatalmas dolog az, hogy a válogatott sok sikertelen élmény után végre kinn van, és örülök, hogy ennek Ádám is a részese lehet. Nagyon megérdemli ezt a dicsőséget, hiszen az elmúlt év elég viharosan alakult a klubjánál, de szerencsére minden megoldódott, és Ádámnak mára már stabil helye van a kezdő tizenegyben.
A drágám csak sóhajt egyet, majd egy gyengéd puszit ad az arcomra és elmegy. Nem rohanok utána, mert tudom, hogy őt az nyugtatja meg, ha vezet, jobban mondva száguldozik, engem pedig a kiadós sírás.
Szörnyen érzem magam, mert mindenünk megvan: a garázsunkban parkolnak a drágábbnál drágább autók, a gardróbom zsúfolásig telve van a drága ruhákkal, de egy kisbabát még nem sikerült összehoznunk, pedig már több mint négy éve próbálkozunk. Rengeteg orvost kerestünk már fel, minden kellemetlen és néha fájdalmas orvosi vizsgálaton átestünk mind én, mint pedig Ádám és mégsem sikerül, bár minden orvos megerősítette, hogy semmi bajunk nincsen, sőt az egyik orvos mosolyogva azt mondta, hogy ne aggódjunk, amikor itt lesz az ideje össze fog jönni a baba.
Most már itt lenne az ideje, lassan belépek a harmadik X-be, és Ádám is 29 éves lesz nemsokára. Nekem sosem említette élete egyik legnagyobb álmát, amely szerint: ha a válogatottal kijutnak valamilyen világversenyre Ádi kísérőgyerekként a saját gyermekét vinné. Erről én nem is tudtam, ami teljesen érthető, hiszen bármennyire is igyekeztem leplezni látszott rajtam is, hogy mennyire megvisel ez az egész, és szerintem ezért nem is tájékoztatott róla. Ezt a kívánságot onnan tudtam meg, hogy az édesanyja beszámolt róla. Akkor mosolyogva hallgattam az egészet, de amint autóba ültem megállíthatatlanul potyogtak a könnyeim akárcsak most.
Lassan odabotorkálok a puha bézs kanapénkhoz és a párnát magamhoz ölelve zokogok. Mindent... minden vagyonomat odaadnám, ha cserébe lenne egy közös kisbabánk, de sajnos ezt nem tudjuk pénzen megvásárolni magunknak. Örökbe fogadni nem igazán akarunk, és nem azért mert lenézzük azokat a gyerekeket, sőt mindig támogatjuk őket, de először saját csemetét akarunk, és majd ha a mi babánk kicsit idősebb lesz és esetleg nem sikerül még egy kistesó akkor lehet majd szó az örökbefogadásról. Minden közelebbi ismerősünk és a családunk minden egyes tagja is bíztat és támogat, nyugtatgatnak minket, hogy ne aggódjunk, majd összejön a baba, de nem érzik át a helyzetünket, és nem is kívánom senkinek se, hogy átélje azt amin mi keresztülmegyünk Ádámmal.
Körülbelül fél órát sírhattam, de amint a tekintetem az "A&A" falunkra tévedt szinte azonnal abbahagytam az egerek itatását. Az "A&A" falunkat Ádám hozta létre a lakásfelújítás alkalmával, az A&A minket jelképez, azaz Alexa és Ádám. A közös képeink díszítik a falat, valamint az Alexa felirattal ellátott magyar válogatott mez, és Ádám válogatott, valamint hoffenheimi meze is itt található. Minden kép között nagy rés található, pont akkora, hogy még egy kép kényelmesen odaférjen. Egyikünk sem mondja ki, de mind a ketten jól tudjuk, hogy miért, pontosabban, hogy kinek van lefoglalva az a szabad hely a narancssárga és a zöld képkeretek között. Ádival egy csomót pepecseltünk a képkeretek átfestésével, mert azok a keretek amelyekben az ő képei vannak zöld színűek, az én képeimet pedig narancssárga képkeret díszíti.
Erőt vettem magamon, letöröltem a könnyeimet, majd tüzetesen átvizsgáltam a falunkat, és ez erőt adott. Ha gyerekünk még nincs is, de attól még a férjemnek ennie kell miután hazaér az edzésről.
Gyorsan megmostam az arcom hideg vízzel, majd ittam egy pohár gyümölcslevet és nekiálltam főzni valami olyat amit Ádám is szívesen megeszik. Végig gondoltam, hogy mit főztem a hét folyamán, közben pedig a hűtőben kutakodtam. Végül a rántotthús mellett döntöttem, azt mindenki imádja, főleg Ádám. Ha lehetne egy egész kosárnyi adagot enne meg belőle. Gyorsan kiszedtem a gondosan becsomagolt fóliából a bepanírozott húst amit Ádám anyukája hozott néhány hete, és megtöltöttem a serpenyőt olajjal majd a tűzhelyre tettem. Az anyósom is tisztában van a "kicsi" fia rántotthús mániájával, szóval brutális adagokkal szokott ideállítani mindig ami Áduszkó arcára levakarhatatlan vigyort csal. Természetesen tudom, hogy az újabb kudarcba fulladt baba próbálkozásunk miatti csalódottságot nem tudom eltüntetni a rántott hússal, de legalább ennek örülni fog. Amíg a húsok sültek én tovább néztem az "A&A" falunkat és közben végigsimítottam a hasamon, még akkor is, amikor tudtam, hogy senki sincs benne, valahogy jól eső érzéssel töltött el ez az egész.
– Siess pici babánk! Apa és anya már nagyon vár! – Húztam végig utoljára a nemlétező pocakomon az ujjam és visszasiettem a konyhába, hogy kivegyem az első adag húst.
Imádok főzni, kikapcsolja az agyam, és szinte csak öt percnek tűnt az összes hús kisütése. Mire a konyhát is rendbe szedtem már meg is érkezett Ádám.
– Szia kicsim, megjöttem! – Lépett be Ádám a konyhába ahol épp két tányért, evőeszközöket és két poharat tettem a világosbarna étkezőasztalra.
– Szia Ádikó, – köszöntöttem mosolyogva – pont időben érkeztél, nemrég sült meg a rántotthús!
Leült, majd enni kezdtünk. Annyira habzsolt, hogy komolyan rettegtem attól, hogy megfullad.
– Édes, minden oké? – Néztem rá aggódva, és megszorítottam a bal kezét.
– Persze, minden, csak éhes vagyok, és ez nagyon finom! – Hadarta tele szájjal, és egy újabb szeletre mért "pusztító csapást", csak, hogy az ő szavaival éljek.
– Hogy ment az edzés? – kérdeztem mosolyogva
– Jó volt, kicsit kiszellőzött a fejem … na és te? Hogy vagy? – Nézett rám komolyan, és a szemében nyoma sem volt már a gyermeki pajkosságnak amit mindig előidéz nála a rántotthús látványa.
– A férjem vagy, és én utálok hazudni neked, ezért nem is fogok: utálom magam! Utálom, hogy nem jön össze a baba pedig annyit próbálkozunk, utálom, hogy nem válthatom valóra az álmod és, hogy nem a saját gyerekeddel léphetsz pályára az EB-n. Utálom, hogy nem tudom teljesíteni a nők és a feleségek alapvető "feladatát" és nem tudlak téged megajándékozni egy babával! – Ezek a gondolatok nem csak a déli sikertelen próbálkozás óta kavarognak bennem, és most, hogy kimondtam őket úgy érzem mintha egy 200 mázsás sziklát rántottak volna le a mellkasomról.
– Tudom mit érzel, – emelte rám a tekintetét, majd felállt és az egyik konyharuhába beletörölte a kezét – onnan tudom, mert én is ugyanezt érzem, kivéve a feleség dolgot, de én is ezzel a gondolattal kelek és fekszem. Mind a ketten mindent megtennénk a babáét! Miért szívat minket ennyire a sors? – sóhajtott fel Ádám egy nagyot majd szorosan magához ölelt.
Az ölelésében szinte sírni tudtam volna. Nyugtató hatással volt rám, valamint még jobban elmélyítette bennem azt az érzést, hogy én ennek a férfinek akarok gyereket szülni!
– Ádám, én reménykedem még abban, hogy sikerülni fog. – Szinte suttogtam annyira a bűvkörébe vont.
– Tudom, édesem. És hidd el, hogy össze fog jönni. – Dörmögte halkan, majd megpuszilta a homlokom.
December:
Ádám már két napja nincs itt, Telikben tartózkodik a válogatottal még legalább egy hétig. Az Európa Bajnokságra készülnek, és nagyon komolyan veszik a felkészülést, bár ez így is van rendjén. Nekem sajnos még két hétig dolgoznom kell, de a Szentestét mindannyian Ádám szüleinél töltjük.
Ma szerencsére szabadnapot kaptam, így ma kell beszereznem mindenkinek az ajándékot, mert félő, hogy később már vagy időm nem lesz, vagy pedig elkapkodják a legjobb ajándékokat.
A hótündér ide még sajnos nem érkezett meg, de borzasztó hideg volt, ezért jó vastagon öltöztem fel, majd bújtam bele a kedvenc fekete télikabátomba, és felkaptam a konyhapultról a Range Roverem kulcsát, majd kisiettem.
Borult idő, sár, és eső fogadott, mint az elvárható télvíz idején, de hiába volt ez megszokott nem volt kellemes érzés, ezért amilyen gyorsan csak tudtam beültem az autóba
Miután elindultam és a hőmérséklet is kellemes lett, bekapcsoltam a rádiót, ahol "meglepő" módom Mariah Carey klasszikus karácsonyi dala ment. Hiába jött már ki a könyökömön is ez a dal, mégis feltekertem a hangerőt, hogy az énekesnővel együtt dalolhassak, bár az én hangomtól agyvérzést lehet kapni, legalább is Ádám szerint, bár neki sincs valami jó hangja. Az ő zenei tehetsége kimerül a "Nézését meg a járását"-ba, bár az vitathatatlan, hogy a magyar srácok tudják a legjobban előadni.
Miután végetért az " All I Want For Christmas Is You " a következő kihagyhatatlan karácsonyi dal következett, a :" Last Christmas". Természetesen ezt a dalt is végigénekeltem, és mire végetért a dal már kereshettem is parkolóhelyet mert megérkeztem.
Nyáron sokkal egyszerűbb parkolóhelyet találni az áruház közelében, mert télen ezt a helyet általában árusok foglalják el. Vásárolhatunk itt forraltbort, meleg teát, sült gesztenyét, kolbászt vagy szinte bármit amit megkívánunk, de most úgy éreztem, hogy egyik illatozó finomságból se lenne gyomrom enni. A sok illat, ami külön külön ínycsiklandozó, így együtt valami borzalmasan büdös hányingertkeltő szag. Minél jobban távolodtam az autótól annál jobban éreztem a gombócot a torkomban, és a gyomrom is kavargott.
– Jézusom! – szólaltam meg alig hallhatóan. Szörnyen éreztem magam. A szagok miatt a gyomrom kavargott, zúgott a fejem a sok tömegtől és nem tudtam eldönteni, hogy a hideg ráz-e, vagy esetleg melegem van.
Két percet sem állhattam ott szerintem, mert azonnal rohannom kellett a bevásárló központ mosdójába. Szerencsére elég sok fülke van ott, ezért kirángattam az egyik ajtaját és egy rántással eltávolítottam magamról a sálamat. Fittyet hánytam arra, hogy mennyi bacilus is jöhet át a WC ülőkéről a karomra letérdeltem, a kezemet a WC ülőke peremére tettem és kiadtam magamból mindent.
Fogalmam sincs, hogy mi lehetett ennek az oka, de az biztos, hogy még öt perc után is szédelegtem. Lehúztam a WC-t, majd lehajtottam a tetejét és ráültem. Egészen addig ültem mozdulatlanul amíg már azt éreztem, hogy nem forog velem a mosdó. Kiléptem a fülkéből, és benedvesítettem egy darab papírzsepit és a két csuklómat dörzsölgettem vele, majd arcot mostam. A szemeim kipirosodtak, és a sminkem is elkenődött, amit nem is csodálok. Miután rendbe szedtem magam elindultam bevásárolni. Nagyon hamar le akartam tudni ezt a programot, mert semmi másra nem vágytam csak arra, hogy bedőljek a kényelmes ágyamba és egész nap sorozatozzak, és Ádámmal beszéljek.
A vágyam körülbelül három óra múlva teljesült is. Három órámba tellett megtalálni mindenkinek az ajándékát, bár az Ádiétól nem vagyok elragadtatva, de mentségemre szóljon, hogy ez volt a legjobb ajándék amit találtam, na meg mit vegyen az ember lánya egy focistának akinek már mindene megvan?
Fáradtan estem be az ágyba, és úgy döntöttem, hogy a szabadnapos programok előtt (értsd: sorozatnézés) előtt pihenek egy kicsit, mert kimerített a bevásárlás.
Másfél óra alvás után szinte bepánikolva ébredtem fel, hogy az ajándékok még nincsenek becsomagolva. Ismertem már annyira magam, hogy tudjam: ha most nem csinálom meg, akkor azok az ajándékok soha nem lesznek becsomagolva. Felpattantam az ágyról, ami nagyon rossz ötlet volt, mert a gyomrom megint rendetlenkedni kezdett. Az "Ádámos" pizsimben átvágtattam a házon és újra megismétlődtek a bevásárlóközpontban történtek.
Miután csillapodott a rosszullétem kimentem az autóhoz és lassan bevittem mindent, és a nappali kanapéján bűvészkedtem a ragasztó, a Micimackós csomagolópapír és olló trióval, mai nehéz meccs volt, mert legalább háromszor téptem össze a papírt, és azt, hogy mennyi ragasztó került a vörös hajzuhatagomba csak hajmosáskor fog kiderülni. Nehezen de kész lettem az összes ajándék becsomagolásával, és szerencsére pont akkor hívott Ádám.
Úgy döntöttem, hogy nem szólok neki a rosszullétről, nem akarom idegesíteni, biztosan csak jóllaktam valamiből és a gyomrom büntet érte. A másik okra gondolni se mertem, magunk miatt se. Nem akartam arra gondolni, hogy esetleg terhes lehetek, mert ha beleélem magam, és kiderül, hogy mégsem a baba áll a dolog mögött csak mégjobban összetörök, szóval Ádival csak a szokásos "milyen napod volt ma?" Kérdéseket tettünk fel egymásnak.
December 20.
Már több mint két hete állandóan rosszul vagyok, a legváratlanabb pillanatokban tör rám a hányinger, és van még egy fontos dolog: folyamatosan késik, már több mint másfél hete, és ez nagyon nem jellemző.
Ma végre tiszta vizet önthetek a pohárba! Remegő lábakkal sétáltam be egy drogériába, majd a biztonság kedvéért két terhességi tesztet is leemeltem a polcról, majd gyorsan fizettem és távoztam.
Nagyon túl akartam már esni az igazságon, mert titkon elkezdtem reménykedni abban, hogy talán még is csak terhes vagyok...
Amint hazaértem ledobáltam minden cuccomat a kanapéra, nem igazán érdekelt, hogy mi hova esik, csak végre tudni akartam, hogy mi a fene van! A két tesztet villámgyorsasággal ráncigáltam ki fekete táskámból, és a fürdőbe siettem. Az első tizenöt perc szinte éveknek tűnt. Hiába néztem várakozás közbe tv-t, vagy babráltam a mobilom, az idő alig haladt.
Amint letelt lassan lépkedtem a fürdőbe, és még mielőtt megnézhettem volna a tesztet halkan csak annyit mondtam, hogy: "Istenem, kérlek..." Aztán rápillantottam a tesztre és azt hittem, hogy rosszul látok: a két kis piros csík ott díszelgett halványan a teszten. A sírás környékezett, de volt még bennem annyi lélekjelenlét, hogy megcsináljam a másik tesztet is . Amíg vártam, az ajándékokat pakoltam be az autóba, csak úgy mint néhány hete. Mire mindennel végeztem széles vigyorral siettem be a fürdőbe, ahol ott volt a két kis csík.
Kitört belőlem a sírás! Anya leszek, Ádám és én szülők leszünk, édes Istenem, ez hihetetlen!
Tudom már minek örülne nagyon Ádám!
A tesztet visszacsomagoltam a kis dobozkájába, majd a megmaradt csomagolópapírral bevontam. Az izgatottságtól annyira remegett a kezem, hogy szinte alig tudtam becsomagolni, de végül sikerült.
Ez lesz a legszebb ajándék!
December 24.
Miután mindenki befejezte az evést következtek az ajándékok.
Én legszívesebben Ádám kezébe nyomtam volna, de nem tehettem meg, hisz akkor oda a meglepetés.
Nagyon türelmetlen voltam, alig vártam, hogy végre ő következzen, és amikor odaadtam neki a kis dobozt először nem tudta mire vélni. Kicsomagolta majd nézegette egy darabig, de végül csak leesett neki, hogy végre babánk lesz.
– Alexa, ez tényleg igaz? – ölelt magához csillogó szemekkel
– Bizony, hogy igaz! Boldog Karácsonyt kicsim, mi ezt kaptuk a Jézuskától!
– Ő a legszebb ajándék amit valaha kaptam, na és persze, te! Köszönöm, köszönöm, köszönöm, hogy vagytok nekem!
,, Az ünnep nem egy nap. Az ajándék nem a fa alatt vár. Az igazi ajándék az Életben vár. És a karácsony maga az ajándék. Akit az Élettől kapunk. Nekem te vagy a karácsony. "
- Csitáry -Hock Tamás